A Doktornő volt az első orvos aki egy megoldandó és megoldható problémaként beszélt az állapotomról. Ez a hozzáállás és a nyilvánvaló segítő szándék teljesen más, mint amit eddig az orvosoktól tapasztaltam. Nem a jóindulatukban kételkedem, hanem a képzésükben.
Például : A Doktornő azzal kezdte a kezelésemet, hogy sokféle vitamint, ásványi anyagot, olajokat, természetes vérhígító és vérnyomás szabályozó készítményeket is ajánlott a gyógyszereim mellé. A többi orvos úgy hallgatott ezekről a lehetőségekről, mintha nem is léteznének. Ezeknek a természetes anyagoknak a hatására rövid idő múlva az 5 féle vérnyomáscsökkentő helyett már csak egy félét szedtem és szedek, jó vérnyomás értékek mellett. Táplálkozással kapcsolatos tanácsokat is kaptam, amit szigorúan betartottam. Megértettem, miért kell a gyógytorna. Sokkal jobban odatettem magam, és csináltam a feladataim. Kaptam segitséget arra is, hogy ez a zűrzavaros mentális állapot is kezelődjön. Igencsak jó volt a doktornő munkatársával, Zoltánnal együtt dolgozni, és kigyomlálni az összegyűjtött nehézségeket.
Már tudom, én fel akarok épülni ebből az állapotból.
Doktornő által ajánlott megoldások érthetőek és végrehajthatóak.
A tanácsaival eljuttatott abba az állapotba ahol már én is elérhetőnek tartom a felépülésemet. Most sokkal többet tudok az állapotomról, mint azelőtt és ez igen megnyugtató. Van mit csinálnom, és hatékonyan tudok javítani a saját sorsomon.”
Megjegyzés: újabb év elteltével segédeszközök nélkül jár, céget vezet, egyedül utazik stb. úgy, hogy nem látszik, hogy féloldali bénulása volt.