Blogok 

🍬 SZALONCUKOR 🍬 – Ékes dísze a fának, ellensége a diétának!

Az ünnepekre készülve minden bevásárlóközpontban található egy-két hely, ahol szaloncukor kapható - sokszor kitüntetett helyeken, hogy biztosan mindenki észrevegye. Díszes csomagolással, és a legkülönbözőbb ízvilággal kecsegtetnek. Ha a boltokban mégsem jön velünk szembe a cukor-áradat, valamelyik rokonnál, ismerősnél biztosan látunk egy karácsonyfát, ami szaloncukrokkal van tele aggatva, ezzel is ráirányítva a figyelmünket az édességre. 
alvás

Az ember meg úgy van vele, hogy kibont egyet, aztán még egyet, és a végén már meg is evett egy napi kalóriát pár perc alatt. Gyakran néhány nap alatt eltűnik az összes szaloncukor.. Ismerős helyzet, nem?

De vajon rendben van ez így?
Megéri, hogy az egész éves jól kialakított étrendünket felborítjuk szaloncukor evéssel, cukorsokkot okozva ezzel testünknek? Mert mégiscsak olyan ételt fogyasztunk amit egyébként nem szoktunk…

Vajon az évente egyszeri ünnep megér annyit, hogy felborítsuk az anyagcserénket?  
Vagy „ugyanmár évente egyszer van karácsony, ez nem számít…. ” alapon tömjük magunkat tele édességgel?

Mint egészségszakértő úgy gondolom, minden apróság számít… az is, ha szaloncukrozunk, annak ellenére, hogy tudjuk, nem tesz jót, ugyanis mérhető következményei vannak. Természetesen teljesen megértem, hogy mindez a karácsonyi hagyományok szerves része, főleg, ha a karácsonyfára is kerül belőle. Megszoktuk, hogy a gondosan kiválasztott fenyőfánkat szaloncukor is díszíti, talán enélkül el sem tudjuk képzelni a dekorálást. Azoknál a családoknál, ahol ilyen tradíciók vannak, nem működőképes az, hogy kopasz vagy hiányos fát nézegessenek csak azért, hogy ellenálljanak a cukornak.

MILYEN ALTERNATÍV MEGOLDÁSOK LÉTEZNEK? 🎄🍬✨

Több családtól kaptam igazán kreatív ötleteket ennek megoldására! Az egyik ilyen, hogy a csokit ki lehet csomagolni díszes csomagolásából, és a helyére kerülhet bele egészséges finomság: cukormentes csoki, mézeskalács darabok (akár gluténmentesen is, ahol erre igény van) vagy egyszerűen csomagolhatunk bele apró játékokat – Ez a gyerekek körében garantált siker lesz, és még jobban fognak örülni neki, mint a csokinak.

Illetve, miért ne lehetne egy kreatív délutánt tartani otthon, ahol a kicsik és nagyok együtt készítenek sajátkezűleg szaloncukor díszeket előre megvásárolt mintás, fényes, színes csomagolópapírból? Formája miatt nagyon könnyű elkészíteni ezeket a dekorációkat, és kellemes zenével, az ünnepekre hangolva igazi kikapcoslódás!

Ezekkel az alternatív megoldásokkal megmarad a dísze a fának és a gyerekek is örömüket lelik. ❤️

Köszönöm, hogy elolvasta a cikket! Ha tetszett, ossza meg ismerőseivel is, hátha tud adni nekik is inspirációt!

Legutóbbi téli cikkem a kesztyű fontosságáról szól, melyet itt tud elolvasni.

____________________________________

Dr. Fábián Mária
neurológus szakorvos

egészség szakértő

____________________________________

Sikertörténetek

Iratkozz fel, hogy ne maradj le!

Jelöld ki, hogy miről szeretnél hírlevelet kapni:

Halász Zoltán

Mentálhigiénés tanácsadó

A szakember célja, hogy a mindennapok lelki terheit minél hamarabb megtalálják, és a páciens kezelje azt. A civilizáció világában megfigyeltük, hogy a látszólag „életünk része” terhek, feladatok annyira megterhelhetik az embert, hogy azok testi tünetben nyilvánulnak meg.

A 33 éves szakmai tapasztalattal rendelkező szakember számtalan olyan esetekben segít, amikor testi fájdalom áll fenn, vagy látszólag nem vagy nehezen kezelhető betegségektől szenved a páciens. Akinek alvás zavara van, elhúzó krónikus betegsége, kimerültsége áll fenn, ezen tünetek mellett megtalálható lelki állapotot is érdemes kezelni.

A 30 év alatt az „emberi viselkedés” tanulmányozása és munkája során szerzett gyakorlati tapasztalata hozzájárul a működő és eredményes kommunikációhoz.

Ezzel a pácienseinél látványos, pozitív és tartós változást ér el.

A külföldi tanulmány útja a személyes fejlődés mellett a mentálhigiénés tanácsadói  továbbképzését is biztosította az elmúlt 12 évben. 

Kérjen ingyenes fél órás konzultációt a szakembertől, ahol megtudhatja, az Ön problémájában van-e megoldás és milyen lépések szükségesek ehhez?

Kérem adja meg adatait, és egyeztetjük a részleteket.

Dr. Fábián Mária

Neurológus szakorvos

Egészség tanácsadó

Neurológus szakorvosként sok-sok problémával találkoztam. Azt figyeltem meg, hogy az orvoshoz olyan problémával fordulnak, mely egy tünet. Ha csak a tünetre fókuszálok, és gyorsan a szakma szabályai szerint gyógyszereket írok lehet, hogy segítek, de biztosan nem állítom meg azt a folyamatot, amivel a betegség kialakult.

A lassan civilizációs betegségnek tekinthető alvás probléma, a fejfájás, a feledékenység kialakulása előtt számtalan élettani folyamatnak fel kellett borulnia, hogy ezek a tünetek megjelenjenek.

Természetesen igen fontos az éberség és kivizsgálás, mert ezen tünetek azonnal kezelendő betegség első jelei is lehetnek.

Mi az igazán megoldás ebben a helyzetben? Az alapos vizsgálaton túl egy olyan holisztikus szemléletű orvosi hozzáállás, mely a probléma feltárása mellett a megoldásra is választ ad. A munkásságom során keresem a mikrobiom felborulására utaló jeleket. A bél-agy tengely működését helyreállítva, és a lelki terhek gyökerét megtalálva komoly eredményeket érhetek el. Az összeállított javaslattal mind a probléma feltárását, mind az utat a megoldáshoz a kezébe adom a páciensnek.

Mivel mind a Telemedicina - online konzultáció, - mind a személyes vizsgálatra nagy szükség van, a részletes szolgáltatásról a drfabianmaria.hu oldalon tájékozódhat.